A kilátóból

Mostanában hétvégente osztok meg újabb verseket, avagy már dalt is az oldalamon. A legújabb bejegyzésre azonban ma jutott időm. Ezt most azért nem bánom, mert a soron következő vers is a hétvége termése. Egy szép nap, egy szép hely, immár egy szép emlék lábnyoma az a pár sor, ami lentebb olvasható, és csak, hogy stílusos legyek, és eredeti, a bevezetés is legyen egyedi: 

Útban hazafelé a vonaton 

összeszedtem pár gondolatom,

Leírtam, hogy megmaradjanak, 

leírtam, ami a szívemből fakadt.

Íme, most jönnek ezek a sorok, 

jöjjenek azok a boldog pillanatok. ;)

A kilátóból

Egy cipő, mely az út során szétszakadt,

Így gyűjtve az örömteli pillanatokat.

Felfelé menni, egyenesen előre,

Megérkezni a hegytetőre.

A kilátóból nézni a lenti tájakra,

Ködben is szép a látvány, nem csak a Nap sugarában.

Ennyi apró kis ház, bennük mennyi ember lakik,

Sorsuk kanyarog, mint ott lent a Duna, s mossa partjait.

A történetek így születnek, ahogy a folyó formálja a medret.

Néha találkozik, és összeér két élet.

Csak menve, mászva a hegy oldalán, keresve a tájat,

Amit az élet elénk tár.

Van, hogy egyenes az út, máskor meredek.

A kilátóra eljutni nem könnyű, de minden lépés élvezet.

Az is, ami kimerít, ami után gyorsan kapkodod a levegőt,

Az is, mikor csak ámulva nézed, milyen csoda, ami ott van 

szemeid előtt.

A fák őszi színes koronája,

A természet gyönyörű csodája.

Egy 1953-ban fába vésett szerelmi üzenet,

Vajon még ma is igaz? Ma is él még az a szerelem?

Az elmúlt 64 évben mi történhetett?

Az ő folyójuk milyen partokat rombolt, miket épített?

(2017.11.12. B.S.)