100!!!

:) 100! :)
Ma megírtam a 100. versemet! :) :) :)
El sem hiszem, hogy egy ilyen kerek számnál tartok. Persze ez még nem jelent sokat, hiszen csak egy szám, de nekem ez mögött rengeteg emlék, érzés van. Így boldog vagyok, és egyben büszke is, hogy a nulláról a százra jutottam. :D
Ezt ma egy teljes verssel szeretném ,,megünnepelni". Méghozzá sorozatban a 94. versemmel. Ez a vers valami új, valami más, és őszintén mostanában a kis kedvencem. ;) Íme, a Marad idő? című versem :)

Marad idő?

Marad idő a kávé illatára?

Az est nyugalmának hangjára?

A csillagok nézésére,

-épp lehullt egy - a vágyak beteljesedésére?

Kint feküdni éjjel a stégen,

Várni, hogy egy újabb csillag elégjen?

Kezeidben addig megpihenni,

Fejemet mellkasodra tenni.

Marad idő még egy csókra?

Talán igen, ha a háborgó tenger megnyugodna.

Az a vihar, ami a szívemben kelti a hullámokat,

Vad mennydörgés kíséri a villámcsapásokat.

Marad idő a megnyugvásra?

A tenger halk szavára?

Ami akkor lesz, mikor a vihar már messze jár,

Szemeimben könny sincs, tekintetem vidám.

Nincs ez messze, hisz most is mosolygok.

Várom, hogy egy újabb csillag lehulljon.

Gyorsan elsuhanjon, szemeim kísérjék,

Amíg csodás fénye ég.

Lássam kialudni azt a tüzet,

Lássam, ami engem éltet.

Vajon marad idő még tenni?

A világot pontról pontra bejárni?

Megcsodálni azt, ami körülvesz,

Vagy csak rettegni, hogy nem így lesz?

Marad idő félni?

A gondokkal törődni?

Erre ne legyen.

Minden másra igen.

Maradjon idő a karjaidban elaludni,

Szebbnél szebb helyeket bejárni.

Nem félni az ismeretlentől,

Leugrani a legnagyobb hegyről!

Veled nézni a hullócsillagokat,

Kívánni azt, amit kimondani nem szabad.

(2017.09.18. B.S.)