Felfoghatatlan

Az ünnepek közeledtével szerettem volna egy szebb, meghittebb verset megosztani. El is terveztem, hogy melyik legyen az, de jól látszik, hogy nem található ilyen a legutóbbi bejegyzéseim között. Sajnos nem ok nélkül. Az idei ünnep nem ezt hozta. Egy olyan ember távozott el, akinek még rengeteg dolga lett volna itt, a Földön. Akinek még temérdek boldog pillanat juthatott volna. 

Annyi közös tervünk volt, annyi álmunk. Sose fogom elfogadni, hogy ő már nincs köztünk. A mostani vers pár héttel ezelőtt született. Neki írtam. A küzdelméről, arról, mennyire emberfeletti az, amit ő nap, mint nap tesz. Számomra Ő egy igazi hős. És most már mindörökre az marad a szememben! 

Felfoghatatlan

Remegő kézzel írom ezeket a sorokat.

Az élet bánt, ostoroz, nem mindig támogat.

Bár enyém lehetne fájdalmad egy része.

Bár viselned ennyi mindent ne kellene.

A legnagyobb fájdalmam is kevés a tiedhez képest.

A lelkeden mennyi seb van, még csak nem is sejthetem.

A könnycseppek nem a szánalom jelei.

Hanem az élet igazságtalansága iránti dühömet jelzi.

...

Miért? Csak ennyi a kérdésem.

Miért? Válasz erre nincsen.

Nem baj, nem kell válasz, nem kellenek szavak.

Csak legyen jó a vége, csak legyél újra önmagad.

(2017.12.05.B.S.)