Hála

Nagyon sokszor elgondolkodom, hogy egyes emberek miért léptek, vagy lépnek be az életembe. Azon pedig még inkább, hogy miért nincsenek már mellettem. Van, akit a távolság, az évek szakítottak el, más önként ment, megint másnak pedig nem volt választása. Akartak, vagy sem, de elmentek. Mégis hagytak magukból valamit nekem. Akaratlanul is.

Hála

Az életedben emberek jönnek és mennek.

Van, akinek fontosabb vagy, van, akit csak nézel, hogyan sétál el előtted.

Volt, akiben megbíztál, s rá bíztad legféltettebb gondolataid.

Ma meg már rád sem bólint.

Lesz, aki megnevettet, mikor a legfájóbb az élet,

S lesz, akiben csalódni fogsz, majd önmagadtól kérded,

Hogy mi volt a célja az életnek,

Őt miért ismerted meg?

Közös emlékek, szépek, vagy rosszak,

S a végén búcsút intesz a múltnak.

Köszönöd, ami kellemes volt, amiből tanultál,

S próbálod feledni, ami fájt.

Próbálnád, de nem megy.

Hogy ma ilyen ember legyél, mind kellett.

Semmit sem bánsz, semmit sem feledsz,

A gondolataiddal, az emlékeiddel vagy ma teljes.

Hála minden jóért, és még nagyobb a fájdalmakért,

Hála minden embernek, aki köszönt, s letért

Az utadról. Így adva tapasztalatot,

Erőt a továbbiakhoz.

Hála, s köszönet,

Minden embernek!

Annak is, ki csak bólintva haladt el,

Annak is, aki ha kicsit is, de az életem része lehetett.

(2018.09.30. B.S.)