Kérdés

2017.07.11

Ma a tegnap közzé tett Kérdés című versről írok pár sort.

Mindegyik általam írt vers valamiért különleges számomra. Van, mikor a hozzá kapcsolódó érzés, emlék a nem mindennapi. Van, mikor a körülmények, a vers megszületése egyedi. Így volt ennél is.

Sok vers kezdeményem van, amiket vagy folytatok egyszer, vagy megmaradnak egy-egy gondolatnak. Ezzel nem így lett. 2016 tavaszán született meg eredeti formájában. Méghozzá így:

Kérdés


Lehúz a kötelesség,

Van mindig valami nehézség.

Az erőmet egyre csak szívja,

Lassan elfogy és nincs hova.

Száz és száz feladat,

Uram, kérlek mutass utat!

Vajon melyik ösvény a nekem való?

Mi lesz, ha az út nem járható?

Úgy szárnyalnék, úgy örülnék,

Ha nem kötne valami a földre.

Annyira mennék, annyira tennék,

De most még nem látok előre.

A történet itt nem állt meg. Ezért különleges. A megírását követően nagyjából egy év múlva újra a kezembe került ez a vers. Egy olyan vers, amit már befejezettnek tekintettem. Aztán mégsem hagytam annyiban. Újraolvasva a sorokat megint írni akartam, de most folytatva azokat. Így lett meg a befejezés:

Hinnem kell, hogy van még jobb,

Kapaszkodnom, amíg birok.

Amíg a kötél el nem szakad,

Amíg az élet lehetőségeket ad.

És vége. Azóta nem folytattam ezt a verset. Írtam helyette újakat.

Az olvasó jogosan gondolhatná megfelelő háttér információk nélkül, hogy a vers megírásában nem volt szünet, talán csak néhány perc, másodperc a megfelelő szavak megtalálásáig. Egyben elolvasva egy egységet alkot. Kinek jutna eszébe, hogy a vers eleje és vége között egy év is eltelt? Nem valószínű, hogy sokaknak.

Ami a legérdekesebb, hogy egy valódi kérdésekkel teli személyiség hova fejlődött. Hova jutott. Ez itt az, ami igazán fontos. Ami ott van minden emberben, és mindannyian átesünk rajta minden egyes nap. A folytonos fejlődés. A folyamatos útkeresésből, határozatlanságból, tudatlanságból mi lett egy év alatt? A reménnyel teli, a lehetőségeit maximálisan kihasználni akaró, kitartó ember.  Ezért annyira különleges számomra ez a vers, mert valóban rólam szól, mert igazán ott vagyok benne. Talán az összes versem közül ez az, ami leginkább én vagyok.

© 2017 B.S. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el