Régi szerelem a csattogós lovas kocsin

Az iskolapadban irodalomórán felmerült párszor az a bizonyos kérdés, hogy vajon mire gondolt a költő?... Ismerős? A vers alatt megtudhatjátok!

Régi szerelem a csattogós lovas kocsin

Már alig emlékszem,

Emlékeimen fátyol ül,

Egy hang cseng fülemben,

De ő is lassan elmenekül.

Mintha igaz se lett volna,

Mintha még most ott mosolyogna

Rám, ő, akit annyira szerettem,

Hogy közös lesz az életünk, neki elhittem.

Néha még hallom a csattogást,

Látom a sárban a kerék nyomát.

Kezemen érzem, a hűs szellő simogat,

Az égen látom ugyanazokat a csillagokat.

Ők tudják titkunk, és senki más.

Ők hallották a szívdobbanást.

Amikor rám néztél, én pedig rád,

És tudtuk, ez a mi éjszakánk.

Ahogy arcomat megsimítottad,

Ahogy halkan azt súgtad,

Te vagy a mindenem, kicsim.

Ott, a csattogós lovas kocsin.

Régi volt a szerelem,

Régi vágy a fellegekben.

Ma már csak egy meg sem történt álom.

A csókod még azóta is várom.

Míg élek, tudni fogom,

Az a pillanat a fogaton,

Csak a miénk volt,

S nekünk dalolt a Hold.

Mire gondolt a költő?

A költő eltöltött egy kellemes estét a legjobb barátaival. Iszogattak, beszélgettek, nevetgéltek. Nagyon szép, nyugodt alkalom volt. A beszélgetés során szó esett a költő motivációiról egy-egy költemény megalkotásánál. Elmélyült eszmecsere folytatódott, ám ennek a vége is poénba torkollott, hiszen mit ér az élet nevetés nélkül? :) Az egyik résztvevőben felötlött a kérdés, hogy mi lenne, ha cím alapján születne egy vers? Nem egy érzés, nem egy emlék, hanem csak egy cím. Ennyi lenne adott, a többi pedig már a költő dolga. Ez a bizonyos cím pillanatokon belül megszületett: Régi szerelem a csattogós lovas kocsin. Így történt, hogy viccből, de mégis megírtam ezt a verset.

Hogy mire gondoltam közben?

Arra, hogy milyen apró történetet tudnék elképzelni a cím mögé. Láttam a lelki szemeim előtt, ahogyan egy férfi és egy nő a lovas kocsin ülve, mennek a sötét éjszakában. Csak a Hold fénye világít. Az ég tiszta, látni a csillagokat. Csendes, nyugodt éjszaka, ahol csakis azt a bizonyos csattogást lehetett hallani, amit a kocsi ad ki magából. Talán az út miatt, talán valami már régi, és rossz volt rajta. Nem számít, de az a csattogás már jelképe valaminek. Már egy emlék. Egy szép, régi érzésé.