Szavak nélkül

Van, amikor nehezen jönnek a szavak. Nem jön az ihlet. Ilyenkor valami ott belül hiányzik, ami késztetne az írásra, valami új létrehozására. Nevezhetjük ezt alkotói válságnak, bár nem tartom magam akkora költőnek, hogy ilyen szavakkal jellemezzem magam. 

A versírás számomra nem menedék, nem terápiás előírás, vagy hobbi. Sokszor gondolkodtam már azon, hogy hogyan is fogalmazhatnám meg mit jelent rímekbe önteni a gondolataimat. Még mindig nem tudom ezt szavakba szedni. Talán nem is kell. 

Az előző bejegyzésemben már utaltam arra, hogy az elmúlt hónapokban nem sikerült úgy szerkesztenem a honlapomat, ahogy szerettem volna különböző okok miatt. Nos, ez az írásra is igaz volt, sőt, még mindig. Mégis tegnap megtörtént, ami régóta hiányzott. Egy nap alatt írtam négy verset. Hogy örültem-e, mikor befejeztem a negyediket is? Nem. Sajnos nem a legboldogabb verseim közé tartoznak. Viszont annak örülök, hogy alkottam. Ma nem ezek közül osztok meg részletet, hanem az őket megelőző versemet, ami arról szól, hogy mennyire hiányoznak a szavak, ha nem jönnek. Íme tehát ő:

Szavak nélkül

Keresem őket,

De nem lelem meg.

Szavak nélkül élek.

Várom, hogy jöjjenek,

Várom, hogy ellepjenek,

Találjanak már ide!

Nem hagyhatnak cserben,

Nem tehetik ezt velem.

Kellenek!

Kiteríteném velük fájó szívem.

De most nem...

Ami mellettem van csak a csend.

Keresem a szavakat,

De üres az összes gondolat.

Ennyi csak, ami megmaradt.

(2018.03.08.B.S.)