Vörös csapda

A mára szánt versem története az eddigiektől eltérő.

Ihletett már meg egy érzés, egy emlék, vagy éppen egy előre megadott cím. A verseim általában mondhatni maguktól íródnak. Persze ehhez én is kellek, de a lényeg, hogy megvan az alapgondolat a fejemben, az érzés a lelkemben, és én már csak a megfelelő szavakat válogatom, amikkel minél jobban kifejezésre juttathatom azt. Igen. Nos, de mi van, ha nem jön az az érzés, ha nem jön az ihlet? Sok cikket olvastam már hasonló témákról, amik azt taglalják, hogy mit tegyen a költő, író, ha elfogytak az ötletei az íráshoz. Úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg, és valami érdekesbe fogok, amivel még önmagamat is szórakoztathatom. Így történt, hogy fogtam sok kis cetlit, és mindegyikre írtam egy-egy szót. Volt köztük tárgy, állítmány, melléknév. Ami csak eszembe jutott. Ezeket a kis papírokat  beletettem egy dobozba, jól összekevertem, és kihúztam közülük kettőt. Az első cetlin az állt: vörös. A másodikon: csapda. Így lett ez a vers címe. Maga a vers pedig, ami erről a két szóról eszembe jutott.

Bevallom őszintén, ez egy kihívás is volt önmagam felé, amit nagyon élveztem.  Örülök ennek a légből kapott ötletemnek, és van egy olyan érzésem, hogy még alkalmazni fogom ezt a módszert. Hiszen a doboz azóta is ott van az íróasztalomon, várva, hogy újra húzzak belőle egy címet.

Íme egy kis ízelítő belőle, az első versszak:

,,Téveszme, ami körülvesz,

Álmodsz, aztán felébredsz.

Lebeg a lélek a jó és a rossz között,

Átutazóban a vándor, lánchoz nem kötött."

Amennyiben szeretnéd az egész verset elolvasni, nincs más dolgod, mint felvenni velem a kapcsolatot. Szívesen megosztom Veled az egész verset. Írj bátran!