Nagyon sokszor elgondolkodom, hogy egyes emberek miért léptek, vagy lépnek be az életembe. Azon pedig még inkább, hogy miért nincsenek már mellettem. Van, akit a távolság, az évek szakítottak el, más önként ment, megint másnak pedig nem volt választása. Akartak, vagy sem, de elmentek. Mégis hagytak magukból valamit nekem. Akaratlanul is.
Nem lehetek elég hálás azért, amilyen életem van, azért, amilyen emberek körülvesznek, de lássuk be, mindenkinek kijut minden. Mostanában sokat gondolkodom az élet ,,nagy" dolgairól. Sajnos alapos okom van rá. Bármennyire is letört vagyok olykor, mindig egy gondolathoz lyukadok ki. Hogy így jó minden, ahogy van. Ha valami iszonyatosan fáj, ha...
Van, hogy szerelmes az ember, és azt gondolja, hogy jobban már nem is lehetne az. Lassacskán változnak a dolgok az életében, a szereplők, a helyszínek, az időjárás, vagyis minden. Van, hogy szerelmes az ember, és miután mindennek vége, azt gondolja, hogy a szerelem már nem lesz számára meglepetés, mert már ismeri. Aztán mégiscsak. Jön valaki, aki...
,,Ki adhatna nekem olyat, mi értékét őrzi?A szeretetet kinek a szeme tükrözi?Ki tekintetében látom azt, mi csak nekem szól,Ki takar be este, ha elalszom?Ki az, aki megnyugtat, ha álmom felkavar,Aki az éjszaka közepén is eltereli a bajt?Ki akkor is figyel rám, ha én se magamra,Akinek fontos lelkem nyugalma....Ránézni, ahogy más nem, Halkan súgni...
Van, hogy értetlenül állunk egy történés előtt. Keressük a válaszokat, keressük a miérteket. Hiába, mert nincsenek. Múlik az idő, múlnak a napok, hónapok, évek. Az élet megy tovább, és éljük a mindennapokat. Jönnek a hullámvölgyek, a hegyek, a mélységek és magasságok. És egy nem várt pillanatban megérkezik a válasz. Nem telefonhíváson, üzeneten...
Érdekes a szív játéka. Az életben annyi megválaszolatlan kérdés, hát ha még jön hozzá pár... Ehhez kapcsolódik az egyik legújabb versem, íme:
Ma egy idézetet osztok meg egyik, ezen a héten írt versemből. A vers címe: Fagyos. Bár a mostani időjárásra is utalhatna, de ez egy picit másról szól. Ezúttal az olvasó képzeletére bízom, hogy eldöntse miről is.
Van, amikor nehezen jönnek a szavak. Nem jön az ihlet. Ilyenkor valami ott belül hiányzik, ami késztetne az írásra, valami új létrehozására. Nevezhetjük ezt alkotói válságnak, bár nem tartom magam akkora költőnek, hogy ilyen szavakkal jellemezzem magam.
Jó ideje, hogy nem írtam ide. Ha írtam is , akkor is inkább csak verset osztottam meg, mintsem a véleményem, vagy az adott vershez kapcsolódó egy-egy rövid történetem . Nos, ez sajnos okkal volt így, amit nem részleteznék. Legyen elég annyi, hogy igyekszem visszaszokni a "régi kerékvágásba", és onnan folytatni, ahol abbahagytam, úgy, ahogy azt...
Szavak nélkül
Keresem őket, De nem lelem meg.Szavak nélkül élek.
Várom, hogy jöjjenek, Várom, hogy ellepjenek,Találjanak már ide!
Nem hagyhatnak cserben,Nem tehetik ezt velem.Kellenek!
Kiteríteném velük fájó szívem.De most nem...Ami mellettem van csak a csend.
Keresem a szavakat, De üres az összes gondolat.Ennyi csak, ami megmaradt.
(2018.03.08.B.S.)
